A Magico A1 hangsugárzó

A Magico A1 hangsugárzó

Andrew Quint tesztje

Megjelent 2023. december 23-án a The Absolute Sound magazinban

Értelmetlen volna tagadnom, hogy a Magico hangsugárzók elkötelezett rajongója vagyok. Hat pár is van belőlük az otthonomban. A kedvencem az M2s, ezt használom sztereó hangsugárzóként, de van egy S3 Mk2 centersugárzóként, a többcsatornás műsorforrások esetében pedig egy pár S1 MK2 szolgál háttérsu-gárzóként. A rendszert egy S-Sub mélynyomó teszi teljessé. De eddig nem volt tapasztalatom a Magico belépő szintű A sorozatú hangsugárzóival, éppen ezért nagy örömmel és érdeklődéssel fogadtam a lehető-séget, hogy pár hónapot a cég legkisebb és legkedvezőbb árfekvésű modelljével tölthessek.

Jelenleg az A1 az egyetlen polc-, illetve állványra helyezendő hangsugárzó a Magico termék-választékában, de nyilvánvalóan nem az első próbálkozása a gyártónak a kisméretű két utas hangsugár-zók területén. Az előzmények közé tartozik a Mini és a Mini II, valamint a Q1, amit Jonathan Valin tesztelt pozitív eredménnyel a 219-es számban. [JV valójában mindhárom két utas hangsugárzót tesztelte.—RH] Ez az új hangsugárzó a Q1 jó tulajdonságaira, erősségeire támaszkodva született, de a Magico alapítója és ügyvezetője, Alon Wolf és főtechnológusa, Yair Tammam korszerűbb hangszórókat és újszerű keresztváltó megoldást alkalmazott az új modellben. Eredményeként egy csúcskategóriás monitor szüle-tett, amely az állvánnyal együtt csak feleannyiba kerül, mint a Q1 került 2012-ben.

Csalódást keltő lehet a hangsugárzó megjelenési képe — 8,5″ széles x 15,6 magas x 12 mély—, de majd erősen meglepődik, ha megemeli őket. Darabonként 58 fontot nyomnak! A 3/8” vastagságú 6061-es, T6 repülőgépgyártásra alkalmas minősítésű alumíniumból kimart doboza felel a nagy tömegért, de jelentős része van ebben az A1 keresztváltójának és persze a két hangszórónak is. A Magico összes többi hangsugárzójához hasonlóan az A1 is zárt dobozos, a gondosan megtervezett és kialakított belső mereví-tés és a dobozba épített rezgéscsillapító anyagok gondoskodnak a rezonanciamentes környezetről a két hangszóró számára. A Magico nem gyárt egyedi állványokat az A1-esekhez, mert úgy véli, hogy a nehéz állvány tovább drágítaná az amúgy is nehéz hangsugárzók szállítási költségét. Wolf úgy véli, hogy „számos kiváló minőségű állvány kapható”, a teszthez pedig egy pár masszív 25”-es Sound Anchors állványt küldött, amelyek nehezebbek voltak, mint a hangsugárzók. Azok számára pedig, akik valamilyen bútordarabra helyezik az A1-es hangsugárzókat, kis talp vásárolható, amelyek öt fokos szögben megdöntik a hangsu-gárzót. A hangsugárzók előlapja külön vásárolható meg, nem díjmentes tartozék.

Az A1-es saját fejlesztésű 28 mm-es berillium magassugárzója megegyezik a padlón álló A3-asban használt csipogóval. A Magico zászlóshajójának számító M-sorozathoz fejlesztett és gyártott magas-sugárzóval azonos elvek alapján készült. A 6,5”-es középmély hangszóró is új fejlesztés, kifejezetten az A1-es modellhez született. A szénszálas membránra felhordott leheletvékony XG nanografén réteg teszi különlegessé. A hangszórókosarat és a membránt is a merevség és a csillapítás optimális kombinációját szem előtt tartva fejlesztették ki. A robusztus mágnesszerelvény stabil mágnesteret biztosít a teljesen titánból készült lengőcsévére kapcsolt audió jellel való együttműködéshez.

A Magico egyedi Elliptical Symmetry Crossover (elliptikus szimmetrikus keresztváltó) jellemzője az igen nagy meredekségű szűrő a vágási pont tartományában. A keresztváltóban használt alkatrészeket a Mundorf szállítja, többek között az igen drága „indukciómentes tekercseléssel” készült kondenzátorokat is, amelyekben két tekercs áll szemben egymással olyan módon, hogy egymás induktanciáját oltsák ki. A többi Magico termékhez hasonlóan –a kettős erősítést igénylő behemót M9-es kivételével- itt is csak egy pár csatlakozó aljzatot találunk a hangsugárzó hátlapján. Wolf magabiztosan jelentette ki, hogy: “Gondos kutatási-fejlesztési munka eredményeként születtek meg a Magico keresztváltók. Ezeket a szerkezeteket egyszeres kábelezésre optimalizáltuk, ezzel éri el az elliptikus szimmetrikus keresztváltó a legjobb teljesít-ményét.” Azt meg már régóta tudom, hogy nem érdemes Alon Wolffal vitába keveredni...

A kistermetű Magicók meghajtásához a szokás szerint használt Tidal Audio Ferios monoblokkjaim mellett az Ångstrom Audiolab ZIA 100-ast, ezt a csatornánként 4 ohmon (az A1-es névleges impedanciáján) 100 wattos teljesítmény leadására képes nagyszerű hangzású olasz csöves/félvezetős hibrid erősítőt használ-tam. Amellett, hogy így elektroncsöves erősítővel is meghallgathattam az A1-eseket, ez a 10 ezer dollárba kerülő erősítő árban is tökéletesen passzolt a páranként 9.400-9.800 dollárba kerülő Magico A1-es hangsugárzókhoz. A Tidal Controls digitális/analóg jelátalakító és előerősítő kombinációt digitális felvéte-lekkel tápláltam –egy Sony X1100ES CD-játszóról és egy Baetis Reference 3 zeneszámítógépről érkező digitális adatfolyamok formájában. Analóg forrásként hagyományos hanglemezeket játszottam le a Vertere MG-1/SG-1 lemezjátszó futómű/hangkar együttesről, a hangszedő egy Acoustical System Archon volt. A hangszedő jeleit a Pass Lab XP-27 illesztő egysége fogadta, amelyet közvetlenül a már sokszor bizonyí-tottan jó képességű Anthem D2v-re kapcsoltam, amely az analóg jeleket egyből a teljesítményerősítőnek adta tovább, így elmaradt a fekete lemezekről kiolvasott jel digitalizálása. Analóg kábelekként a Siltech és a Transparent termékeit használtam; a digitális kábelek pedig Wireworld (AES/EBU) és Apogee Wyde Eye (SPDIF koaxiális) termékek voltak. A magas mennyezetű, 225 négyzetláb alapterületű szobámban az A1-esek 9 lábnyira voltak egymástól, kicsit a hallgató szék fele fordítva. A hátlapjaik 17-20 hüvelyk távolságra voltak a mögöttük lévő CD-állványtól. A hangsugárzók előlapja mintegy 9½ lábnyira voltak a legjobb hangzást biztosító ponttól.

A két utas hangsugárzók legfőbb előnye a három utas vetélytársaikkal szemben a kis méretük és az ebből adódó alacsonyabb áruk (na igen, a Magico többi termékéhez viszonyítva az A1-esek kifejezetten olcsónak számítanak...), meg persze az egyszerűbb keresztváltó is sokat jelent. Ugyanakkor a tapasztalatok szerint a két utas hangsugárzók nagy része esetében nem tud olyan tiszta lenni a középtartomány, mint a három utas hangsugárzóknál, amelyekben kifejezetten az 500 – 2.000 Hz közötti tartomány lesugárzására alkal-mas hangszórókat használnak. Pontosan ez az a tartomány, ahol az énekhang és a mélyhang tartomány hiteles hangzása, megszólaltatása szempontjából fontos dolgok történnek. Persze az audiofil körökben ismert, hogy a megfelelő technikai és pénzügyi háttérrel rendelkező gyártók találtak már megoldást arra, hogy a két utas hangsugárzók is hitelesen tudjanak megszólalni, nézzük csak a Spica TC-50-es, vagy a ProAc Tablette hangsugárzókat, de napjainkban is készülnek szenzációsan jól muzsikáló két utas hangsu-gárzók. Ilyeneket találunk többek között a Wilson, a Focal, a Sonus Faber, a Dynaudio, a KEF és számos más gyártó palettáján. Valójában az utóbbi példák is azt mutatják, hogy a jól sikerült két utas hangsugárzók ma már olyan koherens hangzást biztosítanak, amelyeket általában csak az egyetlen hangszóróval készült dobozoknál, vagy a síkpaneles hangsugárzóknál tapasztalhatunk.

A Magico A1 kétségtelenül egy ilyen jól sikerült két utas termék. A hangképe a teljes audió spektrumban olyan folyamatos és egységes, amelyet még a több hangszórós nagy dinamikus hangsugárzóknál is ritkán tapasztaltam. Ez az A1-es felépítésének több elemére is visszavezethető, de kétségtelenül meghatározó szerepet játszik benne a különös gonddal kimunkált keresztváltó. Amennyiben egy énekes hangterjedel-mének leképezéséhez elengedhetetlenül legalább két hangszóróra van szükség, azt az A1-esbe épített két hangszóró tökéletesen teljesíti, úgy, hogy nem érezzük a két hangszóró közötti átmenetet. Hasonlóképpen, amikor a klarinéten játszó Anthony McGill a hangszere széles frekvenciaátfogását használja, úgy érezzük, hogy a hang egyetlen üreges csőből érkezik, ahol a felhangok a zene ütemében, ritmusában, érezhető torzulás és késedelem nélkül lebegnek a térben. Ez a mindenféle elszíneződéstől mentes spektrális kohézió kell ahhoz, hogy tökéletes hangzáshűséggel tudjon megszólalni az énekesek és a szóló-hangszeres előadók produkciója.

Az alsó frekvenciatartományban az A1-es kompromisszumoktól mentes, rezonanciaszegény háza és a középmély hangszóró kialakítása olyan mélyeket produkál, amelyeket ritkán találunk ilyen kisméretű hang-sugárzók esetében. Teljesen hihetőnek tűnik a gyári adatok között megadott 35 Hz-es alsó frekvencia. Viszont ha sok orgonazenét hallgat és a legnagyobb sípok hangját is hallani szeretné (amihez általában egy jól illesztett mélynyomót szoktak a rendszerbe iktatni), vagy olyan elektronikus zene a kedvenc műfaja, amelynél elengedhetetlen, hogy a bőven 35 Hz alatti tartományt a mellkasát remegtetve érezze, akkor nem az A1 az ideális választás. Viszont az A1-es tökéletes élvezetet tud nyújtani a hagyományos nagyzenekari felvételeken egy kis, vagy közepes méretű helyiségben, de nagyon jól szólnak rajta a megfelelő minőség-ben felvett/vágott pop, rock, elektromos dzsessz lemezek is, ahol a mélyhang tartomány úgy 40 Hz felett kezdődik. Itt semmilyen hiányt sem fog érezni a hangsugárzók hangzásában.

Kell-e hozzá egyáltalán mélynyomó? Legyen óvatos! Én megtettem, hozzáadtam a Magico S-Sub mélynyomót és nem is volt igazán nehéz illeszteni a két terméket (ebben a Magico mágusa, Yair Tamman távolról segített, a kalibrált Dayton Audio mérőmikrofonnal az elsődleges hallgatási pozícióban készített mérési adatokat megkapva közölte a szükséges beállítási adatokat.) Ennek ellenére az A1-et mélynyo-móval kiegészítve mindvégig az volt az érzésem a zenehallgatás során, hogy nem kaptak igazi testet a mélyek, nem volt minden szempontból kifogástalan a hangzás, úgy éreztem, hogy valami idegen, nem az elvárt frekvenciaspektrumhoz tartozó mellékzöngét hallottam a rendszer hangjában. Mindez azt mutatja, hogy az A1 az általa leképezhető teljes frekvenciatartományban önmagában igen koherens hangzást ad, a mélyhang átvitele pontosan olyan, amilyet egy ekkora doboztól el lehet várni és az adott korlátok között elégséges a teljes értékű zenei élvezethez.

A kis dobozoktól joggal várhatjuk el a jó térleképezést és a precíz színpadképet, ha elegendően messze állítjuk fel azokat a határoló falaktól, sarkoktól. Az A1-esek zárt dobozok, így akkor is jól szólnak, ha meglehetősen közel állítjuk fel azokat a falak mellett/előtt, ilyenkor a részletek sem vesznek el és a térleké-pezés is jó marad. A színpad méretével sincs baj mindaddig, amíg kis létszámú zenekarok –kamara-együttesek, 4-5 fős dzsesszzenekarok, countryzenészek, stb.- zenélnek. Meglepő módon az A1 nagy-zenekari felvételeknél is várakozáson felül teljesített, szimfonikus zenekarok felvételeit is olyan hiteles-séggel és térleképezéssel szólaltatta meg, amit általában csak fizikailag is nagy méretű hangsugárzóktól szokott megkapni a zenehallgató. Két, általam jól ismert és kedvelt változatban is feltettem Brahms Requiemjét (Shaw/Atlanta és Levine/Boston), mindkét változatnál teljesen kielégítő volt a nagyzenekar színpadi leképezése, a hangszeres zenészek mögött felálló nagy kórus is a megfelelő helyen szólalt meg mindkét lemezről a hangsugárzók előadásában. Ugyanakkor az A1-es a két felvétel közötti fontos hangzás-beli különbséget is tökéletesen kimutatta: Valamilyen okból –talán a nem megfelelően megválasztott, vagy elhelyezett mikrofonok, talán a nem ideális teremakusztika okán- a (2008-as) Boston-felvételen zavaróan karcosakká váltak a sziszegő énekhangok, miközben a korábbi (1984-es) Telarc felvételen meg még a legkritikusabb részeknél is kivételesen jól, torzításmentesen hallatszott az énekhang—az “s” hangok a szavak elején és végén is természetesek voltak. Az A1 igazi igazságmondó: Amennyiben agresszív magas frekvenciás hang van a felvételen, azt nem is simítja ki, nem finomítja a hangsugárzó, marad nyers, vagy túlfényezett. A tökéletesen elkészített felvételeknél pedig, mint amilyen Nils Lofgren a bemutatókon előszeretettel használt “Keith Don’t Go” felvétele, éteri tisztasággal élvezhetjük a gitáros kristálytiszta harmonikusait, tökéletesen leválik a teljes hosszában rezgő húr által keltett egyéb hangokról.

Az audió szakírók gyakran “feledkeznek meg” az általuk még csak nem is olyan régen egekbe magasztalt termékekről, az olyan ajánlásokról, amelyek egyébként útmutatásul szolgálhatnának a bizonytalanok számára, hogy milyen terméket keressenek az adott költségkeretek között. Egyébként meg (legalábbis egymás között ezt mondogatjuk) a legjobb összehasonlítási alap az élő zene—ez az abszolút hang—nemde? A magam részéről legalábbis most elismerem, hogy nemrégiben agyondicsértem egy hasonló terméket, mégpedig az Audiovector (7.100 amerikai dollárba kerülő) R1 Arreté hangsugárzóját, amelyet a 319-es számban teszteltem és amely meg is kapta a 2021-es Golden Ear díjat. Mind a mai napig nagyra értékelem ennek a dán hangsugárzónak a képességeit, de azt is elismerem, hogy az A1 igen esélyes kihívója. Igen sok audiofil (főleg a gyártó országában) inkább az Audiovectort fogja választani a tetszetősebb külseje, főleg a tényleg szemrevaló állványa miatt. Az R1 hajtogatott membrános AMT magassugárzója kivételesen jó darab, széles frekvenciatartományban szól hitelesen, levegősen, ezeket a magasakat nem egyszerű dinamikus hangszórókkal produkálni. Ugyanakkor a Magico zárt doboza könnyebben helyezhető el a hallgató térben, mélyhang leképezése és dinamikája pedig felülmúlja az R1 ezen a téren szerényebb képességeit. Hacsak nem főleg akusztikus dzsesszt, kamarazenét, vagy pop/rock zenét hallgat mérsékelt hangerőn, akkor jó eséllyel mélynyomót kell majd használnia az Audiovectorral. Viszont ha az A1-et választanám hangsugárzómul, biztosan nem tennék hozzá mélynyomót. Nem beszélve a Magico káprázatosan koherens hangzásáról, ami hosszú távon át is igazolja a döntés helyességét, ha a megvásárlása mellett dönt. Igen kicsi a valószínűsége annak ennél a kis Magico hangsugárzónál, hogy a vásárló később megbánja majd, hogy mellette döntött.

Sokszor mondták már, hogy az audiofil világ valójában egy időutazás, ahol az igényes zenehallgató képzeletben átrepül az éppen hallgatott felvétel helyszínére, akár más korba is, legyen a zene akár egy klasszikus zenei mű, vagy egy modern könnyűzenei felvétel. Minél több időt töltöttem el az A1-gyel, annál gyakrabban éreztem úgy, hogy ezek az aprócska Magicok akár még közeltéri monitorokként is megállnák a helyüket egy felvevőstúdióban, vagy a keverőpult mellett. Őszintén feltárják a zene minden részletét, anélkül, hogy „nagyokat mondanának”, a hang mindvégig szigorú korlátok között marad. Órákat töltöttem a 70-es, 80-as évekből származó népszerű pop-rock albumokat—Dire Straits Love Over Gold, Bonnie Raitt The Glow, Little Feat Dixie Chicken, Steely Dan Aja, Joni Mitchell Hejira, Loggins and Messina Sittin’ In, hallgatva, hogy csak egy párat említsek—és tökéletes volt az időutazás-élmény! Újra felfedeztem a lényeges vonásait ezeknek a lemezeknek -mindegyik nagyon más- úgy, ahogyan az adott lemez előadói, hangmérnökei és kiadói azt szerették volna és pont ugyanúgy, ahogyan annak idején először hallgattam meg ezeket a lemezeket, nagy izgalommal szabadítva ki azokat a zsugorfóliázott börtönükből. Pont uganazokat az izgalmakat éltem most is át, mint annak idején, amikor újak voltak ezek a lemezek a számomra. Nos ez az igazi időutazás!

Műszaki adatai

Típusa: Két utas, zárt doboz

Hangszórókészlete: Egy 28 mm-es berillium dómsugárzó, egy 6½”-es grafén nano-tec középmély sugárzó

Frekvenciaátvitele: 35 Hz–50 kHz

Impedanciája: 4 ohm

Érzékenysége: 84 dB

Méretei: 8,5″ x 15,6″ x 12″

Tömege: 48 font.

MAGICO, LLC

3170 Corporate Place

Hayward, CA 94545

(510) 649-9700

magicoaudio.com

A Magico termékeket Magyarországon kizárólagos jelleggel forgalmazza:

Absolute Sound

6000 Kecskemét,

Arany János u. 6,

+36-76-507-452

www.absolutesound.hu

info@absolutesound.hu